Processzor

PIC óra LCD kijelzővel


Nagyon régóta vágytam arra, hogy megalkossam az első saját órámat. Régebben sokat kísérleteztem mindenféle CMOS IC-vel de hamar rájöttem, hogy ezek megbízhatatlanok. Ezért hát elkezdtem az LCD óra projektemet. Ez, amit már közzéteszek a 4. verzió, beállítási lehetőségekkel és belső finomhangolási lehetőséggel. Az eszközön futó C-ben íródott programot teljes mértékben én fejlesztettem. Különösebb részleteket nem írok le, annyi elég róla, hogy néhány változó segítségével elég ügyesen dolgozik. Az ékezetes karakterek kezelése egyetlen okból maradt ki: nem volt már hely az IC-ben.

A vezérlésről egy PIC16F628-as IC gondoskodik. A program egyenlőre még nagyon bonyolult, emiatt szinte az összes RAM és ROM ki lett használva.
A program belső órajele 4Mhz, amihez nem kell semmiféle oszcillátor, az IC-be épített darabot használja.

A kijelző egy 16x2 soros LCD, az enyémen háttérvilágítással is rendelkezik.

Ez a két lényeges alkatrész van, a többiből sok el is hagyható.
2 darab trimmer potenciométer: a nagyobb a kijelző kontrasztját hivatott állítani, a kisebbik pedig a kijelző fényerejét. Az enyémen ez át van hidalva mert a trimer a legkisebb álláson is nagyon leveszi a fényerőt. 3 darab 10 kΩ-os ellenállás kell az alaplapra. Az eredetin szerepel ICSP csatlakozás is, de az nálam eléggé megbízhatatlanul működött.

A panelen van még egy gomb, ami a reset funkciót tölti be, ha esetleg nullázni kéne, de igyekeztem úgy tervezni a rendszert, hogy ne kellejen percekig nyomni a gombot, hogy hétfőről vasárnap legyen.

Érdemes hozzá 5V-os stabilizálót építeni valamint a két funkciógombnak egy közös nyákot.

A gombok működése:
Amikor az óra látszik akkor a B1-en lévő (Menü/fel) gomb hosszas nyomásával majd elengedésével lehet behozni a beállításokat.
Itt ugyanezen gomb lenyomására jön elő a finomhangolás még a másik gomb megnyomásával az órát tudjuk beállítani.
A finomhangoláson belül újabb 2 menü: nulláz és beállít. A nulláz leveszi a késés értékét 1-re, azaz nagyjából fél másodperc lesz egy másodperc (ez tudom furán hangzik de igyekszem érthető lenni) Ezt, 5 Volt esetében érdemes nagyjából 410 környékére állítani (állítani a menü/fel gombbal lehet).

Az idő beállításánál megjelenik az óra és a perc száma. Az óra alatt 2 kocka mutatja, hogy most azokat lehet állítani 0-23 óráig, ezt a már említett menü/fel gombbal tehetjük meg. Ezután megnyomva az ok gombot a két kocka átugrik a perc alá és ismét ugyanazzal a menü/fel gombbal lehet beállítani azt is. Ezután ha az okét megnyomjuk a napot lehet beállítani. 1=Hétfő, 2=Kedd, 3=Szerda, 4=Csütörtök, 5=Péntek, 6=Szombat, 7=Vasárnap. Ez ismét a menü/fel gombbal állítható. ha bármelyik értéknél túlszaladnánk nem kell azonnal nullázni az IC-t, ha tovább pörgetjük akkor az óra 24-nél, a perc 60-nál a nap 7-nél nulláz és kezd elölről. Innen egy újabb OK és máris visszatértünk az órába.

A működtető program innen letölthető.

Mindenkinek sikeres után építést és jó szórakozást kívánok!

  Nyomtatott áramkör


nyomtatott áramkör  Bejelentkezés után működő funkció!
Nézettség:

Szint:
   

Szavazat:

Készült:
2014. december 01. 11:18

Vélemény:
3

Szavazat:
5

Mai látogató:
2

Utolsó látogatás:
2024. április 15. 15:07:51

Bejelentkezés után használható funkció!
Értékeld a cikket!

Szavazatok
3,0
5
  1  ★★★★★
  1  ★★★★
  1  ★★★
  1  ★★
  1  ★

Legújabb írás

Rádiós
   

VÉLEMÉNYEK, HOZZÁSZÓLÁSOK

Mivel szobában használom, ahol nagyjából állandó a hőmérséklet így ez nem zavar be. Éppen amiatt, hogy megbízhatatlan lehet ez a megoldás tettem be a programba a finomhangolási lehetőséget, ami milliszekundum pontosságot képes szabályozni.
Amint a szoftvert frissítem beépítem a kavicsot, de ez a rajzon nem nagyon okoz változásokat.

ihmmani   2014. december 03. 23:08:02

Nekem is van egy 16f628-as pic vezérelt órám 7 szegmensesben de annak is külső 4Mhz kvarc van és még így is nehéz volt beállítani.

spongebubus   2014. december 02. 17:01:26

nem vagyok éppen szakértője az óráknak, de kavics nélkül nem lesz pontatlan? úgy tudom a belső oszcillátor a hőmérséklet változására hajlamos elmászni.

BelepofázóŐrmester   2014. december 01. 22:07:34